Leírás
A Puszták népe voltaképpen egy avantgárd gesztusból, André Gide 1927-es Kongói utazásának ösztönzésére született. Illyés Gyula a magyar „tengerfenék titkai közé reflektorfényt vető” (Babits) írószociográfiájával, máig nem múló hatású remekműben ábrázolta a két háború között a hazai hitbizományok és nagybirtokok vergődő cselédnépének életét, saját pusztai gyerekkora világát.
„Előttem ami ebben a felfedezésben a legmegrendítőbb és legmeglepőbb, az hogy a puszták népe cseléd. A puszta úgy lebeg fantáziánkban, mint az idillikus szabadság földje. S a „puszta fia” szinte szinonim avval, hogy a „szabadság fia.” A szó maga idilli és regényes képzeteket idéz. Azt juttatja eszünkbe, hogy „betyár.” Esetleg azt, hogy „csikós.” Mindent, csak azt nem, hogy „cseléd.” S most Illyés Gyula arra eszméltet, hogy a puszták népe, a magyarság egyharmada és legmagyarabb harmada, a szabadság szimbolikus honának gyermeke, kivétel nélkül cseléd, azaz szolga. Sőt majdnem rabszolga. Mit jelent az, hogy Magyarország népességének harmadrésze cseléd? Illyés megmutatja, mit jelent. Halálos valamit jelent. A magyarság egyharmada tenger alá került és elevenen el van temetve.”
