Leírás
Ezeréves a keresztény magyar állam, és kétezer éves a kereszténység. Ezt az időszámítást a keresztény világ valamennyi népe, állama átvette. A honfoglalás idején, főként Géza fejedelem korában létezett már magyar állam. A keresztény Európának – tudatos elhatározással – ezer esztendővel ezelőtt váltunk részévé. Szent Istvánt 1000 vagy 1001 karácsonyán koronázták meg: Ő maga választotta az akkori millennium ünnepét. A magyar az egyetlen távolról érkezett nép, mely máig fennmaradt. A többiek, akik a magukkal hozott szokásokhoz ragaszkodtak – például a hunok, a normannok, a besenyők – megsemmisültek. Nyelvük beolvadt.
A magyar nyelv él.
„Nekünk a nyelvünk nagyobb kincsünk, mint a földünk, mert régibb, s akkor is él, amikor a föld már nem a mienk. Nem nyelvünk olyan mint mi, hanem mi vagyunk olyanok, mint a nyelvünk.”
Nyelvünk tehát a hazánk.
Zenei anyanyelvünk ugyanolyan régi mint beszélt nyelvünk. Az évszázadok alatt változott ugyan, de szépségét ma is csodálva hallgatják szerte a világon. „A magyar zene… számottevő a nemzetközi életben, híd a …nemzetekhez, fegyver a létért való küzdelemben. Ideje, hogy a nemzet életében is számottevő legyen. Méltó, hogy a nemzet melléje álljon. Maga javára teszi.” (Kodály Zoltán)
Ezért állítottuk össze a millennium – az ezeréves ünnep – alkalmából ezt az énekeskönyvet, melyben a magyar nép régebbi és újabb dalai találhatók.
Örülnénk, ha a gyerekek szüleikkel együtt énekelnék az alkalomhoz kötött és az alkalomhoz nem kötött énekeket. Az lenne a legjobb, ha énekelnének akár örömük, akár bánatuk van.
