Leírás
A történetek főszereplői látszólag tárgyak, a ceruza, a kézikocsi, a biciklifék, valódi hőseik azonban a mindennapokból jól ismert kisemberek, akik gátlásaikat levetkőzve valódi természetük parancsai szerint cselekszenek a hétköznapok kisebb-nagyobb bonyodalmaiban csakúgy, mint a történelem nagy viharaiban.
Az „Egy ceruza története„-ben ifjúsága nagy élményéről, az első világháború piavei frontáttöréséről vall az író úgy, hogy a történetet nem is ő maga szurkolja végig, hanem a curuza, amely kézről kézre vándorol. S míg tulajdonosától, Feldmann Adalbert közlegénytől Graf Franz Egon Julius, Desentorek-Fingazzo zu Dreigaul tábornok hadosztályparancsnokhoz, kerül, a legkülönbözőbb szemtanúk elbeszéléséből értesülünk arról, milyen volt az élet a fronton az első világháború utolsó napjaiban.
Az „Egy kézikocsi története” a második világháború vészterhes napjaiba vezeti az olvasót. Nevenints kárpitos ormótlan targoncája kofliktust robbant ki a Pántlika utcai bérház lakói közt, s egyszerre feltárul előttünk az emberek valódi természete; kicsinységük, harácsolási ösztönük, gyávaságuk vagy éppen igaz emberségük, őszinte segíteni akarásuk.
Az „Egy biciklifék története” a harmincas évek létbizonytalanságának nyomasztó korszakát idézi fel. Egy Pesttől alig néhány villamosmegállóra épült nyomorúságos kishivatalnok-telep hétköznapjainak keserű humorral megírt krónikája a regény, amelyben a „főszerep” ezúttal az író fabrikálta bicikliféknek jut.
