Leírás
Nagyon szerettek és nagyon gyűlöltek. Akartam és vágyaim voltak. Célokat tűztem ki és harcoltam. És most kérdem: ki volt az az idegen ember ? Mert künn jártam az őszi erdőn és megtanúltam a világ nyelvét. A halál gyóntatta a dolgokat s a dolgok őszinték a halál előtt. – Jaj! – mondta a gőgös tölgyfa, – jaj! – sóhajtotta a nádi bokor. Sötéten zúgták a sziklák: jaj! – Gyönge füvek ezt sikították. Mint bontotthajú, nagyszemű leány, állott telkemnél a csodálkozás: – Ni, a világ csak egy nyelvet beszél.
Aztán visszajöttem az embererdőbe. Most már az ősz szemével láttam arcukat, az ősz fülével hallottam szívüket. – Jaj, jaj! – visította a csecsemő és visszhangzott rá az öreg. Hallottam a megvertek jajgatását és megláttam azok jaját, akik győznek. Minek a vélemény, a cél, a harci Miért tépje egyik jaj a másikat? Ez az ős egység, ez az ős testvériség. Az embernek egyetlen arca van a végtelen előtt: jaj.
