Leírás
Az író a hatalmas regény megírásához számos forrásmunkát használt. Természetesen mindenekelőtt az Ószövetség első könyvében, a Genezisben található József-történetet, az ókori héber irodalom egyik legszebb, művészileg megformált alkotását, de ismerte és felhasználta az úgynevezett rabbinikus iratokat, az iszlám szent könyvének, a Koránnak, a korai keresztény irodalomnak, a Firdauszi perzsa költő eposzának változatait, motívumait. Nemcsak a József-feldolgozásokból, az Ószövetség mítoszanyagából merített azonban, hanem az ókori Közel-Kelet őstörténeti mondáiból, vallási irodalmából is beépített művébe, amely ilyen módon az ókori Kelet kultúrájának összegzése, művészi újraköltése és értelmezése is. A regény József életének egyes állomásait, mint a ködbe vezető múlt újra meg újra ismétlődő eseményeinek magasabb szinten történő beteljesülését ábrázolja. Ugyanígy József – a mítikus őskollektívumból kiszakadt, öntudatra ébredt személyiség – csupán előképe Jézusnak, az Isten-embernek, aki ezt az egocentrikus ént visszavezeti a kollektívába, feláldozva magát a közösségért. Maga Thomas Mann „szép történetnek” és „istenkitalálásnak” nevezi regényét, leleplezve ezzel írói szándékának központi gondolatát, hogy tudniillik a mítoszok és legendák irónikusan elemző bemutatásával, a különböző hiedelmek ütköztetésével, a motívumok egymásra játszásával megragadja a mítoszok születésének pillanatát, s ezzel rombolja is a mítoszokat. A mondanivaló kifejezését kitűnően szolgáló, előre-hátra utaló esszéstílus nem teszi könnyű olvasmánnyá a művet, ezért főként művelt olvasóknak okoz majd igazi esztétikai élvezetet.
