Leírás
Engem mindig bosszantott ez a lány. Egymás mellett ültünk az iskolában, ő is első volt a lányok közt, én is a fiúk sorában. Szélen ültünk a padban a belső soron. Leckében, írásban mindig versenyeztünk, de éreztem, hogy felettem áll, s ez nagyon bántott. Mit nekem egy lány! lenéztem őket, és nem törődtem velük. De Zsuzsával nem lehetett úgy tenni, mint a többivel. Neki hegyes volt a nyelve, minden szavával rá tudott pirítani az emberre, s ha kiértünk az iskola ajtaján, én többet nyomába sem léphettem. Futott, mint a csikó, lármázott, láncban, játékban, kergetőzésben első volt, a hangja az égig hasított, s csak úgy cicázott az egész iskola fiúnépével.
Bántotta az önérzetemet ez a lány. Utóvégre is csak lány volt, s ha a lányok között minden tekintetben első volt is, és én a fiúk közt éppen a fiús dolgokban utolsó, mégis mélyen magam alatt éreztem őt, s valami elismerést vártam tőle…
