Leírás
A magyar szecessziónak csaknem a legutóbbi évekig igen mostoha volt a sorsa. Csak amikor az ötvenes évektől kezdve Nyugat-Európában, majd lassanként Közép-Európában is „felfedezte” a jelenkor ezt az évtizedekig feledésbe merült művészeti-szellemi áramlatot, kezdtünk fölfigyelni arra, hogy Budapest utcaképét milyen erősen formálta a szecesszió, és a magyar iparművészetben is önálló áramlatot alkotott.
A szerző a magyar szecesszió szeszélyes természetéhez, extrém vonásaihoz, váratlan felíveléseihez igyekezett alkalmazkodni akkor, amikor könyvében külön fejezetet szentelt a szecesszió epizodistáinak, és külön azoknak, akiknek munkásságában sorssá növekedett a „modern stílus”. Ebben az összefüggésben ismerjük meg Ferenczy Károly, Vaszary János, Csók István, Fényes Adolf, Egry József, Iványi Grünwald Béla, Lesznai Anna szecessziós periódusát és azokat a lenyűgöző életműveket – Rippl-Rónai Józsefét, Gulácsy Lajosét és Csontvári Kosztka Tivadarét –, melyekben egységbe forrt az új szellemi áramlat életérzése, stiláris kifejezésmódja és alkotói magatartása. A stílus tudatos és programszerű megvalósítását képviseli a század elején szerveződött gödöllői művésztelep, élén Körösfői_Kriesch Aladárral és Nagy Sándorral.
