Leírás
„Hallom és elfelejtem. Látom és elhiszem. Csinálom és megértem.” Konfuciusz tapasztalata érződik Csáth minden, a zenéről írott mondatában. Titkok tudója volt, titkok tudósa, aki egyre többet tudott egyre kevesebbről.
Kortársként nehéz befogadni a gyökeresen újat. Ő azonnal megértette Bartók zsenijét, rögtön tudta, kicsoda Schönberg.
A szecesszió Budapestjének nemzetközi színvonalú hangversenyéletéről és operabemutatójáról megragadó egyszerűséggel írja személyes-szenvedélyes beszámolóit. Mindegy, hogy Wagnerről ír vagy egy Schubert-dalestről, Beethoven-szimfóniáról vagy Brahms kamaradarabjairól. Csáth a zenei élménynek, ennek a semmihez sem hasonlítható, és semmivel nem helyettesíthető élménynek a krónikása.
Minden mondatával „lelki tükörrendszereink”-et segít beállítani, hogy egyszerre tudjunk figyleni a zeneszerzőre, az előadóra – és önmagunkra.
Személyessége sosem tolakvó. Csak annyit jelent: számára a zene nélkülözhetetlen szellemi-lelki táplálék, „személyes ügy”.
