Leírás
Fáy Ferenc húsz esztendő minden percére egy Pécelt varázsolt Torontóba a versével, de ha soha nem mozdul ki Pécelről, akkor is a honvágy költője volna. Akkor is szénaszag és jambus volna a lélekzete, az ősz a kedves évszaka, rozsdabarnába forduló zöldes-sárga a káprázata, lágy és zengő borongás az életelme.
A politikai végzet kiszakította otthonából, a környezetéből, melynek minden zúga és díszlete a zsigereiben él, a körtefától az ökörnyálig, nagyanyja árnyától a kommunista zsellérig és a trágyát tőkésítő kanászig. A földrajzi távolság feketébbre színezi bánatát. De a bánat, a réveteg fájdalom, az öröktől fogva való, akár az egysejtűek skizofréniája. Marcangoló és mégsem vígasztalan. A költő gyógyíthatatlan szerelmese az életnek.
