Az imént leültem a kandallóm elé, s hosszan néztem az ősfenyőim ágai mögött aranyló, lenyugvó napot.
Hosszú ideje már ezek számomra a napjaim legszebb pillanatai.
Áldott percek ezek, amikor eltávolodom a hétköznapoktól, megállni látszik az idő, megtelítkezem a csenddel és betölt a tó felől áradó üde, friss víz illat. Rövidesen teljesen elolvad a nap folyékony aranya és eljön az az idő, amit Polcz Alaine, a nem rég elhunyt thanatológus-író „kék órának” nevez utolsó könyvében, amelyben az élettől búcsúzik.
„Csodálatos a kékség… ” – írja, – „ahogyan a nappal átlép az éjszakába, vagy az éjszaka a nappalba”.