Boros Krisztina az iskolai jelmezbálon cigánylánynak öltözik; cifra szoknyában, szőke hajába tűzött, fekete hajfonatokkal, felékszerezve, senki nem ismeri fel. Van még egy titokzatos vendég a bálon, aki álarc mögé rejti a tekintetét. A forgatag kellős közepén a Cigánylány és az Álarcos hosszú beszélgetése feltépi a múlt fájdalmas sebeit, az őszinte vallomások egy rideg, zárkózott, titkokkal teli család életébe engednek bepillantást. Mire mindketten leveszik az álarcot, a régi sebek begyógyulnak.

Bárcsak Apa megmondta volna, mit csináljon az ember, ha „stimmelni” akar! Ő tudta, hogy Zsófikának jelleme van. Élete utolsó percében is rá gondolt. Miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt kérte: „Mondják meg Zsófikának…” Apa üzenni akart neki valamit. De mit? Szabó Magda több nyelvre lefordított, sikert aratott regényének kis hősnője – a felnőtt világ minden értetlenségével szemben – megfejti édesapja utolsó üzenetét.